Bevezetés
A bipoláris zavar az egyik legjobban vizsgált neurológiai rendellenesség. A Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet (NIMH) becslése szerint ez az Egyesült Államok felnőttek csaknem 4,5 százalékát érinti. Ezeknek csaknem 83% -ánál fordul elő súlyos rendellenesség.
Sajnos a társadalmi megbélyegzés, a finanszírozási problémák és az oktatás hiánya miatt a bipoláris zavarban szenvedők kevesebb mint 40% -a részesül abban, amit a NIMH „minimálisan megfelelő kezelésnek” hív. Ez a statisztika meglephet, ha figyelembe vesszük az erre és a hasonló mentális egészségi állapotokra vonatkozó évszázados kutatásokat.
Az emberek megpróbálták megfejteni a bipoláris zavar okait, és az ősi idők óta meghatározzák a legjobb kezelési módszereket. Olvassa tovább, hogy megismerje a bipoláris zavar történetét, amely talán olyan összetett, mint maga a betegség.
Ősi kezdetek
A cappadocia Aretaeus már az 1. században kezdte meg a tünetek részletezését az orvosi területen. Jelentései a mánia és a depresszió kapcsolatáról több évszázad óta észrevétlenül maradtak.
Az ókori görögök és a rómaiak voltak a felelősek a „mánia” és a „melanchólia” kifejezésekért, amelyek ma a mai „mániás” és „depressziós” kifejezések. Azt is felfedezték, hogy a lítiumsók fürdőkben való használata megnyugtatta a mániás embereket és felemelte a depressziós emberek szellemét. Manapság a lítium gyakori kezelés a bipoláris zavarban szenvedők számára.
Arisztotelész görög filozófus nemcsak elismerte a melankólia feltételt, hanem megemlítette korának nagy művészeinek inspirációját is.
Ebben az időben gyakori volt, hogy az egész világon bipoláris rendellenesség és más mentális állapot miatt kivégzik az embereket. Az orvostudomány kutatásának előrehaladtával a szigorú vallásos dogma kijelentette, hogy ezeket az embereket démonok birtokolták, ezért azokat halálra kell ölni.
A bipoláris zavar vizsgálata a 17. században
A 17. században Robert Burton írta a „A melankólia anatómiája” című könyvet, amely a melankólia (nem specifikus depresszió) zenével és tánccal történő kezelésének kérdésével foglalkozott.
Orvosi ismeretekkel keverve a könyv elsősorban a depresszióról szóló kommentárok irodalmi gyűjteményeként szolgál, és a depresszió társadalomra gyakorolt teljes hatásának kiindulópontjaként szolgál.
Mélyrehatóan kiterjedt a mai klinikai depressziónak nevezett tünetekre és kezelésekre: súlyos depressziós rendellenesség.
A század végén, Theophilus Bonet nagyszerű munkát tett közzé „Sepuchretum” címmel, amely egy 3000 boncolással kapcsolatos tapasztalatából merült fel. Ebben összekapcsolta a mánia és a melankólia állapotát, úgynevezett „manico-melancholicus” néven.
Ez jelentős lépés volt a rendellenesség diagnosztizálásában, mivel a mániát és a depressziót általában különféle rendellenességeknek tekintették.
Századi felfedezések
Évek telt el, és kevés új információ fedezhető fel a bipoláris zavarról a 19. századig.
A 19. század: Falret eredményei
A francia pszichiáter, Jean-Pierre Falret 1851-ben publikált egy cikket, amelyben leírja az úgynevezett „la folie circulaire” kifejezést, amely kör alakú őrültségre utal. A cikk azokat az embereket ismerteti, akik átmennek a súlyos depresszión és mániás izgalmon keresztül, és ezt tekintik a bipoláris zavar első dokumentált diagnózisának.
Az első diagnózis felállítása mellett Falret felhívta a figyelmet a bipoláris rendellenesség genetikai kapcsolatára is, amit az orvosok ma is támogatnak.
20. század: Kraepelin és Leonhard osztályozásai
A bipoláris zavar története megváltozott Emil Kraepelin német pszichiátristól, aki eltörte Sigmund Freud elméletét, miszerint a társadalom és a vágyak elnyomása nagy szerepet játszanak a mentális betegségben.
A Kraepelin felismerte a mentális betegségek biológiai okait. Úgy gondolják, hogy ő az első, aki komolyan tanulmányozta a mentális betegségeket.
Kraepelin 1921-es „Mániás depressziós őrület és paranoia” című részében részletesen ismertetik a különbséget a mániás depressziós és a praecox között, amelyet ma szkizofréniaként ismernek. A mentális rendellenességek osztályozása továbbra is az az alap, amelyet a szakmai szövetségek használnak.
A mentális rendellenességek szakmai osztályozási rendszere legkorábban az 1950-es években gyökerezik Karl Leonhard német pszichiátrustól és másoktól. Ez a rendszer fontos volt ezen állapotok jobb megértése és kezelése érdekében.
20. század vége: az APA és a DSM
A „bipoláris” kifejezés azt jelenti, hogy „két pólus” a mánia és a depresszió poláris ellentéteit jelöli. A kifejezés először az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (APA) Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) jelenik meg, 1980-as harmadik felülvizsgálatában.
Ez a felülvizsgálat váltotta ki a mánia fogalmát, hogy elkerülje a betegek „mániákusok” elnevezését. Az ötödik változatban (DSM-5) a DSM vezetõ útmutatónak tekintik a mentálhigiénés szakemberek számára. Diagnosztikai és kezelési irányelveket tartalmaz, amelyek segítenek az orvosoknak ma sok bipoláris rendellenességben szenvedő ember gondozásában.
A spektrum fogalmát úgy fejlesztették ki, hogy konkrétabb nehézségekkel küzdjön pontosabb gyógyszerekkel. Stahl a következő fő hangulati rendellenességeket sorolja fel:
- mániás epizód
- súlyos depressziós epizód
- hipomániás epizód
- vegyes epizód
Bipoláris zavar ma
A bipoláris zavar megértése minden bizonnyal az ősi idők óta fejlődött. Az oktatás és a kezelés terén csak az elmúlt században haladtak nagy előrelépések.
Manapság a gyógyszeres kezelés és a terápia sok bipoláris rendellenességben szenvedő embernek segít kezelni a tüneteket és megbirkózni az állapotukkal. Ennek ellenére még sok tennivaló van, mert sokan mások nem kapják meg a szükséges kezelést, hogy jobb minőségű életet éljenek.
Szerencsére kutatás folyik annak érdekében, hogy még jobban megértsük ezt a zavaró krónikus állapotot. Minél többet megtudunk a bipoláris rendellenességről, annál több ember kaphatja meg a szükséges ellátást.
